Mini donuts

Mini donuts

A receptet készítette: Monita

Ki ne szeretné a vásárokban már messziről illatozó mini fánkocskákat? Tulajdonképpen, gyerekként csak ezért szerettem hétvégén vásárba járni, ugyanis, ahova mi jártunk ott volt egy kis guruló büfé, amolyan Üvegtigrises, ahol egy kedves mosolyú néni forgatta a mini fánkocskákat, egy másik pedig kiadta az ablakon.

Na de, a fánk… köztudott hogy liszt, tojás, vaj, cukor és élesztő egyvelege, bő olajban kisütve, natürlich. De, mit tegyen az, aki ezek 90%-át nem fogyaszthatja? Süssön fánkot a Christie’s fánk LISZTKEVERÉKből , de mindjárt dupla adagot, ha rám hallgatsz! Komolyan szédület, hogy újra ehetem ezt az illatos kis puffancsot, anélkül hogy én lennék tőle puffancs.
Nemrég kaptam kézhez ezt a lisztkeveréket, és azonnal ki akartam próbálni, és annyira akartam, hogy elkészüljön, hogy még a kis lyukat is elfelejtettem kialakítani rajta (hogy igazi mini donuts hatását keltse), mondjuk egy pezsgős pohárral formáztam őket, mert a pogi kiszúró megtalálása is több időbe telt volna, mint maga a recept elkészítése, de az ízélményen semmin nem változtatott.
Anno, csokiszószal leöntve imádtam, most már “csak” fahéjas eritritbe forgatva habzsolok belőle! Csoda, hogy a fotót kibírta, na jó bevallom egyet azért megettem addig, míg beállítottam a fotóhoz. Ezért is mondtam, hogy csináljatok rögtön dupla adagot belőle, mert eléggé hamar lábakél.
Egyébként sokféle módon elkészíthető a fánk, van is már a receptek között egy szuper másik recept is a Christie's oldalain.
Mindenképp kipróbálnám a helyetekben!
2023.09.26 17:33 Christie's Shop
Christie's Shop
Hozzávalók:
  • 150 g Christie's fánk lisztkeverék
  • 15 g eritrit
  • csipetnyi himalája só
  • 1 citrom reszelt héja
  • 165 g langyos víz
  • 7 g almaecet
  • 0,5 tk vaníliaaroma
  • kókuszolaj a sütéshez
  • fahéj + poreritrit a forgatáshoz
Elkészítés:
Keverjük össze a tészta hozzávalóit és pihentessük 10 percig. Száraz felületen nyújtsuk ki ujjnyi vastagságúra, majd szaggassuk ki fánkkiszúró forma vagy pohár segítségével.
Forró kókuszolajban oldalanként kb. 2-3 percig süssük, majd szalvétára helyezzük.
A kész fánkokat fahéjas poreritritbe forgatjuk.